Augusztus utolsó előtti hetében is folytattuk küldetésünket, hogy minél több márka SUP deszkáit próbáljuk ki, hogy legyen összehasonlítási alapunk a különböző SUP-okról.

Célpontunk a siófoki SUPport volt, ahol Wattsup, Zray, Coasto és Skiffo felfújható deszkák vannak kiállítva a Petőfi sétány végén lévő bemutató teremben nagy részében, a bal oldali falon pedig merev Starboard deszkák várják az igazi sebességrajongó, SUP őrülteket.

Mivel a szezon vége felé érkeztünk, így viszonylag szerény készlet volt a deszkákból, de ez is azt jelentette, hogy öt márka több mint 10 féle termékéből válogathattunk. Wattsup deszkákkal már korábban eveztünk a siófoki SUP jóga alkalmával, míg sajnos Zray-ből már csak a 9 lábas gyermek deszka volt elérhető így az is kimarad a tesztelésből. Ezért a másik két márka felé fordultunk.

Klau egy Skiffo Sun Cruise 10’-es SUP-ot választott, ez a kicsi, fordulékony, de hegyes orrú deszka, ideális az ő magasságához és a kialakítása miatt haladni is jól lehet vele. Az is nagyon fontos, hogy szeret jógázni a deszkán, ezért mindig olyat keressünk neki, ahol ezt a csúszásgátló felület kialakítása, mérete lehetővé teszi. Kétrétegű kialakítása miatt, nem sorolható a legkönnyebb járgányok közé, de lapátolás közben ezt egyáltalán nem lehetett érezni, jól lehetett vele haladni!

Magamnak a piros-kék Coasto Turbo-t választottam, amely méretében pontosan megegyezik a jelenlegi Zray R1 deszkámmal, így remekül össze tudtam hasonlítani vele. 12’6”-es hossza mellé 76 cm széles és 15 cm vastag, igazi gyors SUP. Egy kicsit fordulékonyabb, mint a jelenlegi paripám, de ez is nagyon jól tartja az egyenest, viszont a kanyarodáskor egy kicsit könnyebb vele boldogulni. A deckpad kellően hátra nyúlik, így a Pivot turn is kivitelezhető vele.

Egy kis időre cseréltünk is, így kipróbálhattam Sun Cruise-t, ami elképesztően jól kezelhető, pörgős-forgós jószág. Egyetlen evezőcsapással meg lehet fordítani 180 fokkal, sőt tovább is, ami esőre igen meglepő volt. Klau is kipróbálta a Coasto deszkát, de számára a 12’6”-osok mindig túl hosszúak. Haladni jól tud velük, de megfordulni és manőverezni a méretük miatt nehézkes számára.

A Turbo-t fél óra után visszavittem és kicseréltem a Coasto Argo-ra, ami 60 cm-el rövidebb, de ugyanolyan széles és vastag deszka, mint a márkatársa. Itt nem csak egy, hanem három szkeg segíti az egyenes haladást, ami jól is jön, mert a 320 cm-es hossza miatt, sokkal jobban kanyarodik.

Az egyetlen hátrány a bérlés során az volt, hogy az üzletből nem lehet egyenesen a vízhez le jutni, hanem kb 200 métert kell cipelni a deszkákat a járdán. Ennek a megoldásán is dolgoznak már, remélhetőleg jövőre az épület tulajdonosa is jóváhagy egy felhasználóbarát megoldást.

Összességében mindegyik deszka király a maga nemében, látszik rajtuk a minőségi munka, nincsenek ferde illesztések, valamint a deckpad is nagyon kényelmes. Eddig nem találkoztam neoprén fogantyús deszkával, de a 200 méteres cipelés során nagyon kényelmesnek volt, valószínű rövidebb távon észre sem veszem, de most jól jött!

Mielőtt SUP deszkát választasz vedd figyelembe, hogy mire szeretnéd használni. Attól, hogy valakinek valami ideális, nem biztos, hogy neked is arra van szükséged. Ha teheted térj be a SUPport siófoki üzletébe, ahol biztosan segítenek neked kiválasztani a megfelelő társat az állva evezéshez.

ui.: még visszatérünk, mert a Starboard deszkákra nem marad idő!