Radvánszki Gábor SUPjóga oktató írása

Mivel számos félreértésről hallottam már a SUPjóga kapcsán, összegyűjtöttem párat, hogy megoszthassam tapasztalataimat ezekről, remélem egyúttal cáfolva is közülök többet. Javaslom, hogy te is próbáld ki a jógázást SUP deszkán, és saját élmény alapján döntsd el, van-e helye saját gyakorlásodban ennek a valódi “pillanatragasztónak” az Itt és Most flow élményében!

Az ősi jógik eredendően nem a Gangesz folyón kikötött tutajokra találták ki a jógát. Azonban a jóga mozgás-centrikus irányzatai (mint a hatha, vinyasa stb) sokat változtak az elmúlt pár száz év során is. Miért kéne ennek a fejlődésnek megállnia, ha az eredeti irányelveket, szempontokat megtartva otthonról vagy jógastudióból egy természetközeli helyre, vízre helyezzük át a gyakorlásunkat?
Eltérő, hogy kinek mikor mire van szüksége a fizikai (ászana) gyakorlása során, mi kell a személyes fejlődéséhez: a keményebb, erőcentrikus yang vagy a lágyabb yin típusú megközelítésre, ezek adott arányú kombinációjára.
A SUP deszkán lehetőség van mindkét iránynak teret adni: az erőt és egyensúlyt is igénylő gyakorlás kombinálva nagyobb kihívást jelent, míg a beleengedős, elengedős, megengedős jógapózok még könnyebben befogadhatóak a lágy ringatózás közben. De a jóga messze nem csak az ászanákról szól…

1. tévhit: A SUPjóga nem igazi jóga, hanem…

B változata: A SUPjóga csak egy divat, olyan “huncutság” mint a kecskés vagy sörjóga.

Valóban, a SUP deszkán is lehet “tornázni”, ezt úgy hívják hogy SUPfitness, ami szuper testmozgás számos pozitív hatással, de nem keverendő a tudatos jelenléttel és jógikus szemlélettel végzett gyakorlással.

Külső szemlélő számára nagyon könnyű összekeverni a kettőt.

Először is: mi is az “igazi” jóga? Mivel erről számos autentikus személy írt már, vegyük most csak a saját értelmezésem: tudatos 100%-os jelenlét, szembesülés önmagunkkal, korlátainkkal, miközben azokat feszegetjük – fizikailag, lelkileg, érzelmileg. A jóga a folyamat megélése, ahogy fejlődjünk, tanulunk magunkról és világ egészéről. Felfedezőút a mozdulatlansághoz, hogy jobban megismerjünk az önmagunk valóját, kevesebb szűrőn-torzuláson keresztül. Ehhez a testünket fel kell készíteni, hogy ne akadályozzon minket az elme működésének mélyebb megismerésében. A fokozatosan egyre nagyobb aktív mozgástartományban végzett ászanákat gyakorlása során kapcsolódhatunk légzésünkkel. A fejlettebb légzés pedig kapu számos további belső rétegünkhöz, amivel új területek tudunk felfedezni magunkban, akár meditáción keresztül is.

A fizikai gyakorlás – az ászanák – a tradicionális jóga 8 lábának csak egyike. A légzéstechnika (pránajáma) és a meditáció, illetve a hozzájuk kapcsolódó koncentrációs és érzékszervi kontroll gyakorlatok is kiválóan működnek SUP deszkán a természetben. Természetesen megfelelő odafigyeléssel (és oktatói felügyelettel) érdemes mindezt gyakorolni, a vízi környezet biztonsági szabályait betartva.

Azaz a SUPjóga és a “valódi jóga” nem tisztán ászanákról szól! Az ászanák kapuk, amiket tudatosan használunk, az adott környezethez és a magunkhoz alkalmazkodva jussunk új tapasztalatokhoz..

A jóga számomra az “út-élmény”, amikor felismerhetem, hogyan viselkedek szokatlan vagy nehéz helyzetekben, és következetesség, hogy milyen változtatásokat eszközölök ezen tapasztalások alapján.
Fejjel lefelé – mondjuk lefelé néző kutya pózban – teljesen más perspektívából látom a világot, a vízpartot. Egyik lábat és karomat elemelve, egy hullámzó vízen imbolygó deszkán: mi ez ha nem kihívás a korlátaink feszegetésére? Vízbe esni, kimászni, újra kezdeni olyan tapasztalás, amely előrébb vihet az utamon.

A SUP ezen szemléletnek ideális közege, az otthon/studióban vagy a szabad ég alatt jógázás alternatívájaként de inkább kiegészítőjeként.

SUP jóga a Lupa-tavon

2. tévhit: Kezdő jógásként / SUPosként nem érdemes kipróbálnom

Azt javaslom, hogy a jóga és az esetleges SUP utad elején minél több féle, minél színesebb élménnyel gazdagítsd magad, hogy jól tudd megválasztani, milyen oktatónál és milyen irányzatban mélyedsz el jobban. Ráadásul könnyebben tudod megtapasztalni az elengedést, relaxációt is, és a természettel eggyé válás élményét. SUP deszka választás kapcsán pedig segít, hogy milyen, számodra ideális deszkát vásárolj majd, ha eljutsz esetleg erre a pontra. Sokan kipróbálás nélkül vásárolnak eszközt, ami utána nem feltétlenül alkalmas túrázásra vagy akár jógázásra (például tapadófelület rossz elhelyezkedése miatt).

Mindeközben a SUPjóga nem helyettesíti, hanem kiegészíti azt a tanulásod, azokat a precízebb ászana beállításokat (alignment), amit teremben, közvetlen igazítással az oktató tud javítani.

3. tévhit: szabad ég / strandon a külső ingerek zavarják a jógázást

B. változata: a SUPjóga nehezebb, mint földön matracon gyakorolni.

A SUPjóga alázatra tanít, mivel a természethez, a vízhez, az időjáráshoz fokozottan kell alkalmazkodnunk gyakorlásunk során. Valóban ez kezdetben olyan külső fókusz jelenthet ami többlet figyelmet igényel. Ez azonban fokozatosan át lehet fordítani belső irányba! A madárcsicsergés, a szél hangja , vízcsobogás – tökéletes rávezetés hogy a nyugodt, egyenletes légzésünk irányába tereljük figyelmünket.

Miben segít még a SUP-os közeg a jógában?

A folyamatos egyensúlyi kihívás megkönnyíti a jelenbe, az “itt és most”-ba tapadást. Sokkal kevésbé valószínű, hogy a munkán, családon vagy más fennforgáson fog kattogni gyakorlás közben a fejed, miközben egyensúlyoznod (is) kell teljes jelenléteddel.

A relaxációs fázisban pedig a lebegés élménye magzati állapothoz hasonló állapotot hoz létre, az idegrendszerünk limbikus részét stimulálva, könnyebben “lehalkítva” a végtagkoordinációt és az érzékszervi behatásokat, amelyek agyunkat egyébként folyamatosan terhelik. Az így “fellélegző” agyunk könnyebben tudja megtapasztalni az állapot nélküli létezés minőségét.

A lebegés továbbá a jobb agyfélteke funkcionalitását erősíti a balhoz képest, kompenzálva annak esetleges túlműködését (az elemző, logikus, tervező funkciókat). Ennek a kiegyenlítésnek előnyei hasonlóak a jógában használt Nadi Shodhana légzéstechnikához, a két agyfélteke harmonizálása pedig mélyebb megértést, elmélyülést tesz lehetővé.

4. tévhit : Az egyensúly egy fix állapot

Az egyensúly nem fix állandó állapot, hanem egy folyamat, állandó igazítások, módosítások sorozata. Odafigyelést, és rendszeres beavatkozást igényel, amellett hogy a stabilitást nyújtó alapokat folyamatosan fenn kell tartani. Ez igaz a fizikai egyensúlyra, és számomra a lelki, hétköznapi életben megélhető helyzetekre is.

A SUPdeszkán is megtapasztalhatod ezt, az egyensúly fenntartása folyamatos munkát, odafigyelést igényel eleinte. Az erre fordítandó energiaigény azonban idővel egyre csökken, és fokozatosan átkerül a zsigeri reakciók, az idegi reflexek szintjére. Az apróbb izmaid is “csatarendbe” állnak, az idegpályáid megszokják hogy itt bizony meló van olyan rétegekben is, amik eddig passzívak, kihasználatlanok voltak.

A SUPjóga során egészen alap, akár ülő ászanák is egyensúlyi pózként működnek, ami matracon általában csak az egylábas ászanáknál (például fa vagy mérleg) jelent kihívást.

A SUPjóga során annyira sokféle póz, átmenet és akár játékosabb felfedező mozdulat során ismerkedhetsz az egyensúly fizikai és lelki élményével. Meglátod, hogy a sokszor elhangzó “nekem nem jó az egyensúlyérzékem” kijelentés nem kell hogy örökké igaz legyen!

5. tévhit: A SUPjóga csak hölgyeknek való, instán pózolásra

Ezt általában a jógáról is szoktam hallani, olyan formában, hogy “én nem vagyok hajlékony, de edzés után szoktam nyújtani”.

Minden férfinak javaslom a jógát, és akár a SUPjógát is, mert a mentális fejlődés, a saját testsúlyos edzés és a természettel kapcsolódás csodálatos eszköztárát ismerheted meg. Számos férfit ismerek, akik elkötelezett gyakorlóként egyaránt élvezik a SUPjóga erőt, egyensúlyt és nyugodt jelenlétet fejlesztő előnyeit. A SUP evezés önmagában is egy nagyon rugalmas sportág (tavon, folyón, tengeren) a pre- és rehabitilitációtól, a lötyögős hobbi szinten át a kőkemény edzésig mindenre bevethető.

A SUPjóga az evezés mellé is beilleszthető, hogy amikor kikötsz egy varázslatos öbölben, a feltöltődés más formájához is használhasd deszkádat.

6. tévhit: A SUPjóga önálló jógairányzat

Nem feltétlenül. Vannak módszerek, élmények amiket csak a SUPdeszkán tudsz megtapasztalni jógázás közben. Azonban alapvetően a fizikai gyakorlást előtérbe helyező jógastílusok, irányzatok közül a hatha, az astanga vagy vinyasa flow, sőt a Gerincjóga irányzatok is kiválóan adaptálhatóak SUP deszkára. Mind a hosszabban kitartott ászanáknak, mind a dinamikus, áramló gyakorlásnak megvan a helye SUP deszkán.

Oktató függő tehát, hogy a SUPjóga alatt milyen ászanagyakorlást értünk, és milyen további gyakorlást tartalmaz: légzéstechnika, meditáció milyen arányban szerepel az órákon.

A segédeszközös, precíziót előtérbe helyező Iyengar módszer nyilván nem való deszkára, de a szemlélete használható itt is. A SUP evezőlapáttal számos olyan gyakorlat végezhető, ahol referenciapontként segít a szimmetriát észlelni a gyakorlónak, anélkül hogy tükröt használna vagy harmadik fél beleszólna a gyakorlásába. Emellett akár megtámaszkodni is lehet rajta olyan ászanákban, amelynek felépítésében egyébként fokozatosan halad a gyakorló.

7. tévhit: A SUP deszka=jógamatrac

Nyilvánvalóan a deszka tapadófelület része nagyon hasonló és olyan funkciót lát el, mint a jógamatrac. Támaszt nyújt és határokat jelöl ki egyszerre. Csakhogy a SUP deszkán van egy csodálatos lehetőség pluszban: a deszka alatti víz formájában. A jógamatracról is érdemes rendszeresen lejönni, kilógni, bármennyire is az adja a “safe space” érzetét. Két esetben is nagyon jól jöhet a SUP-on a plusz mozgástér: olyan gyakorlatok, ahol például végtag mozgatásánál a padlót súrolnád vagy érintenéd teremben – itt a lágy víz érintésével találkozhatsz, és még inkább feltölt az ilyen érintkezés.

A másik helyzet az olyan csípőnyitó ászanák, ahol a lábad “mínuszba” tud menni, a deszka szintje alá, amit teremben nem igazán lehetséges. Ha a deszkát combjaid közé veszed, az előrehajlás és a csipőnyitás kombinációjának teljesen más mozgásteret ad az, hogy a lábaid a vízben lóghatnak. Ez kötöttebb csípőjüeknek plusz mozgásteret ad, és csökkenti a szenvedés-faktort ami a yin típusú gyakorlásnál előfordul(hat).

Radvánszki Gábor

Radvánszki Gábor

SUPjóga oktató

Tinédzserkori kajakos élmények után három éve kezdett el SUP-pal világot látni, azóta számtalan órát töltött a Dunán és a Balatonon, de járt deszkával a Földközi-tengeren (Horvátország, Szardínia, Amalfi, Tel-Aviv), a Vörös-tengeren, és Kanadában (Szt. Lőrinc folyó, Lake Ontario). Gábor 5 éve kezdett jógázni, eleinte Gerincjógával hozta helyre számos problémáját.
Azóta további irányzatokat is gyakorol (Hatha, Vinyasa Flow, SUPjóga). Eközben az eszközös Flystick™ technikával, valamint kötetlenebb “movement” mozgásformákkal – így a kortárs tánccal, animal flowval is ismerkedik folyamatosan, hazai és nemzetközi workshopokon egyaránt. Jógaoktatóként a Mandala központban végzett mint Gerincjóga® és Flow oktató, emellett a hazai férfi SUPjóga oktatók szűk körébe tartozik. A hazai szezon végével külföldi SUP-os SUPjógás túrákon találkozhattok vele.

Gábor oldala a Facebookon:  https://www.facebook.com/SUPyogabay