A jógázás és SUP-olás néhány éve már nagy szerelem. Mindkettő feltölt, kikapcsol és a testnek is jót tesz. Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy ezt a két sportot ötvözzem és lefelé néző kutyába vágjam magam a deszkán, de valakinek anno volt egy ilyen ötlete és megszületett a SUP yoga.

Néhány hete terveztem már kipróbálni milyen is lehet a Balaton közepén, a hullámok kíséretében harcos pózban feszíteni. Az időjárás kegyes volt, így részt tudtam venni a siófoki SUPport szombati SUP jóga óráján. Őszintén megmondom, halványlila gőzöm nem volt, hogyan is fogom kitartani a jóga pózokat a deszkán. Mert, bár evezek egy ideje és jógázom is, de otthon nem mozog alattam a föld egy-egy póz megtartása közben.

A SUP yoga óra díja 4.900 Ft, ebben benne van a deszkabérlés és maga a jóga óra. Öten voltunk ezen az órán, szinte minden korosztály képviseltette magát, a tizenévestől a hatvan évesig.  Voltak olyanok is, akik először használtak SUP deszkát, nekik egy rövid oktatással kezdődött a program, arról, hogy hogyan szálljanak fel a deszkára, hogyan kell helyesen tartani az evezőt.

SUP jóga a Balatonon

Ezután vízre szálltunk és kerestünk egy alkalmas helyet, ahová kiköthettük a deszkákat. Ez egy picit időigényes volt, mert idéntől más a helyszín és így meg kellett találni a legalkalmasabb helyet a jógához. Végül egy vízi ugrálóvárnál horgonyoztunk le. Miután összekötöttük a deszkákat, kezdődhetett is a jóga.  Orsi -a SUP jógaoktatónk -egy rövid bemutatkozás után el is kezdte az órát.

Bevallom őszintén, először el sem tudtam képzelni, hogyan fogok tudni kikapcsolni egy zajos, vízi ugrálóvár mellett, de sikerült. Annyira, hogy az első öt perc után már nem is hallottam ezeket a hangokat. A deszkáink csillag alakban, egymáshoz voltak összekötve, így nem csak a Balaton hullámzását éreztem, hanem akár azt is, ha a szomszéd deszkán levő jóga társam éppen megbillent, mert ez az én deszkámat is mozgatta. Így szinte a legegyszerűbb pózoknál is kénytelen voltam csak magamra figyelni, minden apró izom sejtem bekapcsolódott a játékba, hogy a vízen tartson.

Sokféle jóga pózt gyakoroltunk az órán, az oktatónk bátorított minket, hogy jobb minél hamarabb belepottyanni a vízbe, mert utána már nem lesz bennünk az a félelem, hogy mi van, ha beleesünk.

Volt napüdvözlet, harcos pózok, gyertya és még fejen állás is.

A balatoni sup yóga egy rövid relaxációval végződött.

Hatalmas élmény volt a balatoni naplementében, vízen jógázni.  Teljesen ki tudtam kapcsolni és a végén már azon járt az eszem, hogy be kell szereznem egy olyan deszkát, amin én is tudok majd jógázni! 🙂