Augusztus végén a Supreme Bass meghívásának tettünk eleget az új balatonfenyvesi kölcsönzőjüknél és kipróbáltuk a Bass SUP deszkák szinte teljes palettáját.

A Bass deszkákkal a szigethalmi evezés technika tréningen találkoztam először, ahol nagyon jó benyomást tettek rám, már ekkor eldöntöttem, hogy még legalább egyszer tesztelni fogom őket a nyáron is.

Balaton, Badacsony és nádas, mi kell még?

Balatonfenyvesre délelőtt érkeztünk, ahol könnyen megtaláltuk a régi csúszda aljában lévő kölcsönzőt, az óriás molinók és a felállított deszkák már messziről elárulták, hogy jó helyen járunk. A Balaton ezen része gyönyörű, szemben a Badacsony jellegzetes alakja ragadja meg a tekintetünket, ezt már a Balaton átevezésen is megtapasztaltuk. A szabadstrand nyugati oldalán a kikötőben ringatózó vitorlások látványa, kelet felé pedig a sok száz méteren keresztül húzódó nádas hívogatott, így azt sem tudtuk, hogy merre induljunk.

Megérkezésünk után Metes Tamás a Bass magyarországi forgalmazója fogadott minket és bemutatta a palettát. A korábban már kipróbált Bass Breeze 10’6” mellett ezúttal a Touring 12’ és a Race 12’6” és 14’-es deszkáját is volt lehetőség használni, sőt egy kék színű Bass Party SUP is a kezeink közé került!

Az első kört a Breeze deszkákkal tettük meg és igazán remek élmény volt a ragasztó helyett forrasztással összeállított SUP-okon evezni, gyorsak, fordulékonyak és könnyűek. Fonyód felé indultunk a nádas mellett, így a Badacsony mellett a déli-parton elhelyezkedő Vár-hegy és Sípos-hegy is gazdagította a panorámát.

A visszafordulás után küzdelmesebb volt a délnyugati széllel szemben evezni, mint előtte a hátszélben, de a látvány mindenért kárpótolt.

A visszaérkezés után átadtuk a deszkákat, miközben Tomek éppen egy fiatal párt oktatott a sportág helyes elkezdésére. Véleményem szerint minden kölcsönzőben így kellene ennek történnie, mert egy néhány perces oktatás, nagyon sokat segít a teljesen kezdőknek abban, hogy már az első evezés igazi élmény legyen. Sajnos azonban más helyen tapasztaltuk, hogy odaadják a SUP deszkát és semmit nem mondanak az evezésről, technikáról. Így láttunk már olyat, aki fordítva fogta az evezőt, sőt olyat is, aki fordítva állt a deszkán… Szerencsére Fenyvesen mindenki megkapja a megfelelő instrukciókat.

A Race 14′ nem túrja, hanem hasítja a vizet!

A következő körökben Touring és Race deszkákkal mentünk, sőt száguldottunk. A remek All round deszkákhoz képest is érezni lehetett a sebességbeli különbséget, és természetesen azt is, hogy mennyivel nehezebb ezeken a keskeny SUP-okon megállni.

Az igazi kihívást a Bass Race 14’-es verziója jelentette, amely mindössze 24” széles, tehát alig több mint 60 cm. Elképesztő tempót lehet vele menni, és az egyenes haladásban stabil is, de ha kanyarodásra adja a fejét az ember, akkor kapaszkodhat az evezőbe rendesen az egyensúlyozás miatt. Mindenesetre nagyon jó megtapasztalni, hogy mennyiféle deszka van és milyen lehetőségek rejlenek még egy felfújható verseny SUP-ban is.

Razor carbon SUP evezők, többféle méretben

Nem mehetek el szó nélkül a kölcsönkapott Razor carbon SUP evezők mellett sem. Mindkét verzió elképesztően könnyű (670-740g) és kellően merev, az illesztések pontosak, igazi élvezetté teszik az evezést, még nagy csapásszámnál is. Az alu evezőmhöz képest rugalmasabbak, de ez inkább csak megszokást igényel, sőt egy kicsit kíméli is az ízületeket.

Összességében egy szenzációs strandon, remek SUP-okat próbálgattunk, olyanokat, amelyeket mindenkinek szívből ajánlok, ha ismerkedik a SUP-pal, de akkor is ha komolyabban szeretnek evezni, túrázni.

Képek az evezésről